MSZP: sajnáljuk, hogy Lázár körömszakadtáig kitart Orbán mellett
Az MSZP szerint Lázár János "a haza helyett a személyes és pártpolitikai érdekeit, az Orbán Viktor által folytatott nemzetellenes gazdaságpolitika szolgálatát tartja szem előtt".
Az MSZP szerint Lázár János "a haza helyett a személyes és pártpolitikai érdekeit, az Orbán Viktor által folytatott nemzetellenes gazdaságpolitika szolgálatát tartja szem előtt".
Csak politikus garantálhatja a politikamentességet a közigazgatásban, és nem összeférhetetlen, hogy az önkormányzatok ellenőrzésére hivatott kormányhivatalok vezetői és a polgármesterek egy frakcióban ülnek a parlamentben – mondta egy csütörtöki konferencián a fővárosi hivatal vezetője, aki egyben fideszes képviselő. Az igazságügyi tárca főosztályvezetője szerint fordulóponthoz érkezett a hazai közigazgatás: ha nem lépnek fel a mindent behálózó korrupció ellen, könnyen széteshet az egész igazgatási rendszer. A hivatalvezetők többsége elismerte, hogy a politika nyomást gyakorol a szervezetre, de kerülték a túl forró témát.
Közleményben reagált Lázár János Mesterházynak arra a felvetésére, hogy a Fidesz-frakció konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal válasszon új miniszterelnököt és új kormányt.
Tárgyalásokat kezdeményezett Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár Lázár Jánossal, a Fidesz frakcióvezetője által a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról - írta a Magyar Nemzet pénteken minisztériumi forrásokra hivatkozva.
Dühöng az energetikai államtitkár, mivel Lázár János "Lex Hódmezővásárhelye" maga alá temetheti a teljes áramipari hálózati struktúrát. Kérdés, a Fidesz frakcióvezetőjének önálló akciójáról van-e szó.
Nyílt levelet írt Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének Mesterházy Attila azt kérve: kezdődjön egyeztetés a köznevelési törvényről, és a parlament ne fogadja el a kormány javaslatát, amellyel a jelek szerint a Fidesz is elégedetlen.
A fogyatékos gyerekek iskolarendszerből való kiszorulásához vezethet, és súlyosan veszélyezteti az érintett gyerekek alapfokú oktatáshoz való jogainak érvényesülését Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének a köznevelési törvényhez benyújtott módosító javaslata a Társaság a Szabadságjogokért szerint.
A még élő maroknyi elkövető kis száma miatt szimbolikus jelentőségű lehet, hogy felelősségre vonhatók lesznek a hatalom által a pártállam idején elkövetett súlyos bűncselekmények tettesei. Az MSZP „bűnöző szervezetté” minősítése már nem feltétlenül volna jelképes gesztus.
A kormány akkor sem vet ki különadót a lakosságra, ha egy bírósági döntés esetleg plusz kiadásra kötelezi a magyar államot - értesült az InfoRádió. Lázár János korábban azt mondta: "nyilván mindenkinek" hozzájárulást kell fizetnie, ha az uniós bíróság "megbünteti" a magyar államot.
Bárándy Gergely szerint a Lázár János és Harrach Péter által jegyzett törvényjavaslat - amely az MSZP-t is felelőssé tenné az MSZMP hibáiért - lényege, hogy az átöröklött pártvagyont el kell kobozni és a szervezetet - vagyis az MSZP-t - fel kell oszlatni.
Ahol a média és a bíróságok kellően függetlenek a kormánytól, ahol erős a civil szféra és stabil a jogrend, bárkinek nyugodtan adhatunk kétharmadot, úgysem tud a hatalmával visszaélni. Magyarország nem ilyen hely - vélekedik a Véleményvezér blog.
Az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva jövő évi átalakítása - kulcsának megemelése 30-ról 37 százalékra és körének bővítése - 24,4 milliárd forint pluszbevételt jelent a költségvetésnek 2012-ben - derül ki egy számvevőszéki és költségvetési bizottsági módosító indítványból.
Több fronton kell megvédeni az oktatási államtitkárnak a köznevelési törvényt. A készülő jogszabályt az ellenzéki pártok, a szakszervezetek és szakmai szervezetek is támadják. A kormány április óta tárgyalja, de az Országgyűlés csak a múlt héten bocsátotta általános vitára a törvény tervezetét, majd a Fidesz-frakció nevében Lázár János 46 pontos módosító javaslatcsomagot nyújtott be. Hoffmann Rózsa Az Estében reagált a kritikákra.
Az új alaptörvény szövegezésére se fordítottak annyi energiát a kormánypárti frakciók tagjai, mint a képviselői juttatások feltornászására.
Lázár János szerint a köznevelési törvény a legfontosabb jogszabály, amit az Országgyűlés idén elfogad, az IMF-fel való tárgyalásban "nincs semmi extra", a választási törvényt pedig nem a Fidesz profiljára írták.
Májustól világosan látható lesz, hogy a választók mire számíthatnak a megújult MSZP-től - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mesterházy Attila. A párt elnöke reagált a Lázár János és Harrach Péter által benyújtott törvényjavaslatra, miszerint az MSZP osztozik mindazon felelősségben, amiért az MSZMP is terhelhető.
Bár nehéz tárgyalásokra számítanak a kormányban, a kabinet befolyásos politikusai abban bíznak, hogy januárig sikerül megállapodni az IMF-fel. A kormányban arra számítanak, hogy több olyan ügyben is engedniük kell, melyek eddig a második Orbán-kabinet gazdaságpolitikájának legfőbb elemei voltak. Matolcsy György tekintélye a kabineten belül már szertefoszlott, de a miniszterelnök ragaszkodásának köszönhetően biztosan a helyén maradhat.
A kormány szeretné az elmúlt másfél évhez hasonlóan a piacról finanszírozni az országot a bankok és a multinacionális vállalatok bevonásával a közteherviselésbe, ezért "nem számolunk hitelmegállapodással, vagy olyan pénzügyi lehetőséggel, hogy lehívjunk pénzeket; egy biztonsági védőhálóról van szó" - nyilatkozta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő "új típusú együttműködéssel" kapcsolatban hétfőn az m1 Az Este című műsorában.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabállyal a törvényhozás morális, jogi és vagyoni értelemben is lezártnak tekintheti a XX. századot. Lázár János hétfői sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy "az 1990 előtti bűnök" miatt újabb kárpótlást csak különadóból lehetne majd finanszírozni. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha az Alkotmánybíróság (Ab) vagy az uniós bíróság - a büdzséből nem teljesíthető - fizetési kötelezettséget ró a magyar államra.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter támogatottsága százszázalékos a Fidesz képviselőcsoportján belül - jelentette ki a vezető kormánypárt frakcióvezetője hétfőn újságírói kérdésre válaszolva.